Erős volt 2019
Jó évet tudhat maga mögött a sárga nemesfém, 19 százalékot emelkedett 2019 folyamán, ilyen jó teljesítményre 2010 óta nem volt példa. Az év utolsó napjait sikerült jól zárni, melyet a dollár gyengesége segített. Az arany dollárban van denominálva, ezért amennyiben gyengül az amerikai deviza, a többi fizetőeszközben olcsóbbá válik a nemesfém, mely addícionális keresletet eredményez.
Jót tett az aranynak a központi bankok laza monetáris politikája, mely a kamatok alacsonyantartásával csökkentette a sárga nemesfém tartásának alternatívaköltségét. A globális pénzbőség pedig további keresletet teremtett az arany piacán, csakúgy, mint az egyéb kockázatosabb termékek esetén.
A Brexit, a hongkongi tüntetések és egyéb geopolitikai feszültségek is támogatólag hatottak az árfolyamra, ráadásul az ETF-ekbe áramló tőke is stabil vételi erőt jelentett. A központi bankok is szépen növelték aranytartalékaikat, ezzel stabil keresletet támasztva az aranynak.
Idén alapvetően jól teljesítettek a nemesfémek, az ezüst 15 százalékkal emelkedett, a platina 22 százalékkal, míg a palládium 54 százalékos menetelést produkált.
Ha jó hangulatban így állja az arany a sarat, mi lesz, ha majd borúsabbra fordul a kép?
Jó hangulatban is jól teljesít a sárga nemesfém:
- Még Trump sem tudta megtörni az arany lendületét azzal, hogy bejelentette, első fázisú kereskedelmi megállapodást köt Kínával, mely január 15-én kerülhet aláírásra. Ez erőt mutat, ugyanis a világgazdaság szempontjából a két nagyhatalom közeledése egyértelműen pozitív hír.
- A Brexit körüli bizonytalanságok is jelentősen csökkentek.
- Újabb front nyílhat a kereskedelmi háborúban, ezúttal az Egyesült Államok és Európa között.
- Alacsonyan tartózkodik a volatilitást mérő VIX index mértéke, és a nagy nyugalom ellenére emelkedik az arany.
Azonban egy jelentős kontraérv:
- Egyre többen globális gazdasági felívelést várnak 2020-ban, többek között a JP Morgan is. A keddi kínai adat azt mutatja, hogy a feldolgozóipar decemberben tovább tudott bővülni, melyből következhet az, hogy a világ második legnagyobb gazdasága a stabilizálódás útján jár már.
Technikailag jöhet az új lokális csúcs
2019 júniusa óta egy zászló kezdett formálódni, melyből december végén kitört az árfolyam, ráadásul az 1480-nál levő ellenállás és a zászló csökkenő trendcsatornájának felső szára is áttörésre került. Az 1515 dolláros ellenállás sem generált jelentősebb eladói nyomást, így hamarosan tesztelésre kerülhet az 1550 dollár körüli augusztus végén beállított csúcs. Az alakzatból számított célár 1775 dollárra mutat, mely jelentős felértékelődési potenciált rejt magában.
Ráadásul korábban, 2018 novemberétől 2019 júniusáig hasonló alakzat volt megfigyelhető, mely akkor szép nyereséget hozott a formációt lekereskedő befektetőknek.
Címlapkép: Michael Gottschalk/Photothek via Getty Images
Forrás: www.portfolio.hu